HTML

Friss kommentek

Gyakran ismételt kérdések a Harcosok Étrendjéről (1. rész)

2011.05.21. 17:59

Amikor elkezdek valakinek a Harcosok Étrendjéről mesélni, rendszerint hamar előkerülnek gyanakvó kérdések. Ez teljesen érthető is, hiszen Ori Hofmekler rendszere merőben újat javasol. Ezt meg is fogalmaztuk a borítón: Egy rendszer, amely ellentmond a józan észnek. Persze csak látszólag. Ha elkezded, rövidesen rájössz, hogy nincs ennél természetesebb és ösztönösebb.

(Most éppen Mondsee-ben vagyok, Ausztriában. Tegnap este a Hotel Krone-ban vacsoráztunk. Kedves négycsillagos hotel, kifogástalan, rendezett étteremmel. A többiekkel együtt rendeltem, csak éppen két Grilltálat. A felszolgáló ennél a pontnál döbbent meg először. Majd mikor mindenki végzett, jött a tányérokért és kínálta az étlapot, hogy kóstoljuk meg a desszertjeiket. Erre én mondtam, hogy azt nem, de még egy Grilltál csúszik, sehr gerne. Szokás szerint ezt nem hitte el, de végül csak meggyőztem, hogy nem viccelődöm.)

A zárójeles rész után vissza a kérdésekhez. Kérdés-felelet formában megválaszolok néhányat, ami általában nagyon érdekli azokat, akik először hallanak a Harcosok Étrendjéről vagy már elkezdték, de még nincsenek teljesen tisztában a háttérrel.

K: Hogyan lehetséges úgy fogyni, hogy este túleszed magad?
V: A nappali alulevés és esti túlevés ciklusát követve. E ciklus segítségével beindítasz egy olyan biológiai mechanizmust, amely arra készteti a szervezetedet, hogy átformálja magát, zsírt égessen és leadja a felesleges súlyt.

K: Mi ez a biológiai mechanizmus, mely zsírégetésre és fogyásra ösztönzi a testet?
V: Ez egy ősi, alapvető, túlélési mechanizmus, mely az emberi evolució során hosszú évek alatt alakult ki. Veszély, fizikai stressz (edzés, harc) és táplálékhiány esetén kapcsol be. A jobb túlélési esélyek érdekében segít a szervezetnek megbírkozni a feszültséggel, segít zsírt égetni a megnövekedett energiaigény fedezésére és javítja az állóképességet.

K: Pontosan hogyan is kell bekapcsolni ezt a túlélési mechanizmust?
V: A bekapcsolás egyszerű: „el kell játszani” (el kell hitetni a szrevezettel), hogy veszély, fizikai stressz illetve táplálékhiány van. Tehát, edzéssel vagy alulevéssel. A legjobb, ha mindkettővel egyszerre, ezáltal csúcsra járatod a „túlélő üzemmód” hatását, és persze a zsírégetést. Edzés és alulevés alkalmával a sejtjeidben egy roppant hatékony tényező aktiválódik. A ciklikus AMP arra készteti a szervezetedet, hogy zsírból nyerjen energiát és megakadályozza a zsírhízást.

K: Hogyan segíti ez a mechanizmus a túlélést azzal, hogy zsírt éget?
V: Arra készteti a szervezetedet, hogy a zsírt üzemanyagként hasznosítsa a nagyobb energiatermelés érdekében. A nagyobb energiatermelés pedig jobb túlélési esélyeket jelent nagyobb energiaigény esetén, azaz veszély, éhezés vagy extrém fizikai stressz alkalmával. A ciklikus AMP emellett serkenti a szteroidhormonok és a növekedési hormon termelését, ami tovább fokozza a regenerálódást.

K: Mi az esti túlevés szerepe?
V: A napi egyszeri, esti evés biológiailag rendkívül jótékony a szervezet számára. Az esti lakoma segít a nappal elveszített tápanyagok visszanyerésében és feltölti az energiaraktárakat. Előmozdítja a szövetépítésért és gyógyulásért felelős hormonok tevékenységét. De, ami a legfontosabb, hogy az esti evés képes arra, hogy megemelje az anyagcseréd szintjét és ezáltal fokozza a zsírégetést. Nem utolsó sorban pedig megnyugtat. Az éjjel a relaxálás és az alvás ideje.

Hamarosan jelentkezem további gyakran ismételt kérdésekkel...

 

 

1 komment

Címkék: kérdések életmód zsírégetés étrend

A bejegyzés trackback címe:

https://harcosoketrendje.blog.hu/api/trackback/id/tr972921811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ka Ta 2013.03.30. 08:36:17

az esti túlevés nem terheli meg a gyomrot? Hiszen az este a relaxálás, az alvás ideje írtad.. ha a gyomornak dolgoznia kell, akkor mikor regenerálódik, relaxál? A szerveink működése lassul az este folyamán, ha jól megtömjük magunkat, akkor inkább ártunk nem?
süti beállítások módosítása